Dr. Benke László tolmács és fordító

…vallja Berényi Márk, az ELTE olasz szakos doktorandusza most megjelent két fordítása, a Macskadetektívek első és második kötete kapcsán. De ugyan milyen fordítási nehézségekkel, váratlan körülményekkel találkozott a fordító, és általánosságban, mit gondol a gyerekek és az olvasás viszonyáról? Kiderül alábbi villáminterjúnkból.

Olaszisszimo: Hogyan került szóba ez a kiadás, és mit gondolsz az elkészült fordításról?

Berényi Márk: Tavasszal a Ciceró Kiadó azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy fordítsam le a kötetet, amit én nagy örömmel el is vállaltam. Ami az elkészült kiadást illeti, mindenekelőtt ezúton is köszönetet kell mondanom Till Katalinnak, a Ciceró Kiadó szerkesztőjének, aki nagyon sokat segített a mű magyar változatának elkészítésében. Én eddig igen kevés műfordítást készítettem. Fordítottam már tudományos értekezést, kül- és belpolitikai témájú cikket, konferencia-felszólalásokat, laminált padló lerakásának, selyemtapéta felhelyezésének az útmutatóját, fizetés-kimutatási igazolásokat, de valódi műfordítást igen keveset. Arról, hogy a fordítás milyen lett, nem én mondom ki a végső szót, hanem az olvasóközönség, a kritika, esetünkben pedig a gyerekközönség, amely – valljuk be – nem a tapintatosságáról híres, ezért őszintén vallom, hogy gyerekkönyvet fordítani veszélyes vállalkozás.

Ol.: Mennyiben más úgy fordítani, hogy tudod, a könyvet alapvetően gyerekek veszik a kezükbe…

B.M.: Na meg azok a felnőttek, akik esti mese gyanánt olvassák majd a gyerekeiknek…

Ol.: …és nem elég csupán arra gondolni, hogy majd egy tudományos konferencián a tájékozott hallgatóság megértse a szöveget.

B.M.: Ha a fordító kiskamaszoknak szánt könyvet fordít – meglátásom szerint – valójában nem csupán a tizenéves korosztály a célközönsége, hanem azok szülei is. Bár a gyerekek napjaink társadalmi viszonyai között választásaikban, életvitelükben egyre önállóbbá válnak, én – és itt talán előbújik belőlem a pedagógus – szeretném azt hinni, hogy még mindig igénylik szüleik vagy éppen a tanáraik óvását, gondoskodását. Ennek a gondoskodásnak a része a felolvasás is, történjék az akár otthoni környezetben esti meseként, akár iskolai környezetben valamilyen tanóra keretei között. Ebből kifolyólag hasonló esetben a fordítónak két dolgot is szem előtt kell tartania: azt, hogy a gyerek megértse és élvezze a mesét, illetve azt, hogy a felnőtt jól szórakozzon az elrejtett utalásokon, szóvicceken.

Ol.: Ma már nagyon sok gyerekmesében vannak olyan viccek, poénok, amelyeket csak egy felnőtt érthet meg, és amelyeket szinte kizárt, hogy egy gyerek felfogjon.

B.M.: Hogyne! A filmművészetben is azért történik mindez, hogy a gyerekeket moziba elvivő apuka és anyuka ne aludjon el. Képzeljünk csak el egy alvó nézőteret!

Ol.: Említetted, hogy te is éltél ezzel a technikával. Mondanál egy példát?

B.M.: Fontos, hogy ne essünk túlzásokba. Én majdnem beleestem, de szerencsére a szerkesztőasszony észhez térített. A Macskadetektívek egy olasz szerzőpáros könyve, ami ugyanakkor Párizsban játszódik. Az első kötetben megjelenik egy szereplő: egy krokodil. A történet szerint ő a párizsi csatornarendszer alvilágának az ura. Komoly fejtörést okozott, hogy mi legyen a magyar neve. Ezen napokig gondolkodtunk egy számomra komoly referenciát jelentő barátommal, akinek nyelvi találékonyság terén amúgy is sokat adok a véleményére. Végül arra jutottunk, hogy gyúrjuk össze a francia Lacoste márkanevet, aminek, mint ismeretes, egy krokodil a jelvénye, illetve Al Capone olasz származású, amerikai gengszter nevét, és a krokodil neve legyen Al Coste. Ebben keveredne a francia és az olasz nyelvi közeg, továbbá megjelenne a bűnözés szemantikai mezője is. A szerkesztő túl nyakatekertnek találta a megoldást, és alighanem igaza is volt. A krokodil neve Protkó lett.

Ol.: Tehát ez az ötlet nem valósult meg. Tudnál esetleg mondani olyat is, ami megvalósult?

B.M.: Igen. Ilyen például a második kötetben megjelenő Fantomancs, a tolvaj macska neve, amely az André Hunebelle rendezte és Louis de Funès főszereplésével bemutatott Fantomas (1964) című filmre utal.

Ol.: A könyv kapcsán bűnözőkről, tolvajokról beszéltél. Nem lehet rossz üzenet ez a gyerekek számára?

B.M.: Nem hiszem, hogy rosszabb üzenete lenne, mint a televíziókban megjelenő agressziónak. Másfelől ilyen szereplők is megjelennek a könyvben, de nem csak ilyenek. A Macskadetektívek klasszikus gyermek-krimi. Vannak benne jó szereplők, és persze rosszak is, van benne szeretet, és van benne aljasság. Vekerdy Tamás gyermekpszichológust azt mondta egyszer egy interjúban, hogy mesét azért fontos egyrészt a szülő saját fejéből mondani, másrészt mesekönyvből felolvasni, mert eközben a gyerek belső képeket készít magának, és a mese nyelvén olyan dolgokat is el lehet mondani, amit más nyelven nagyon nehéz lenne: hogy vannak szorongató dolgok az életben, amelyeket le lehet küzdeni, van élet és halál, jó és rossz.

Forrás:  http://olaszissimo.blog.hu/2014/08/28/_gyerekkonyvet_forditani_veszelyes_vallalkozas